Nyelvkurzus: újbeszél (1984)


Nagy Testvér jó. Ógondolók nemhasérzik az Angszoct. Jógondolók hasérzik Nagy Testvért. Nagy Testvér duplapluszjó.
Mit tudna kezdeni az újbeszéllel (George Orwell disztópiájának nyelvével) a nyelvészettudomány? Tudunk-e „tisztán”, nyelv nélkül gondolkodni? Vagy ha egy gyilkosságra gondolunk, akkor már mi is bűnözőkké váltunk?
Tanuljunk meg együtt újbeszélül, vizsgáljuk meg, mit jelent a gondolrend, a gyönyörtábor vagy a prolitáp, és nézzük meg, hogy mi folyhat az Igazság-Minisztériumban, az irattári vagy a teleképes osztályon! Gyertek velem, lépjünk be egy órára az 1984 hátborzongató világába, és váljunk együtt gondolatbűnözőkké! Visszaút azonban nincs.
A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő.

A japán és a nyugati kultúra összefonódásának megjelenése napjainkban


Japán és a nyugati kultúra kapcsolata az 1868-as Meidzsi-restaurációt követően jelentősen megélénkült. Az előadás során két problémakört érintve vizsgálódunk az interkulturális kapcsolatok természetét illetően. Mindenekelőtt arra keressük a választ, hogy milyen nyugati kulturális hatások érintik az anime- és a mangakultúrát. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy hogyan jelennek meg a japán kultúra hangsúlyos elemei a különböző vállalati szervezetekben, valamint az üzleti kommunikáció során keleti és nyugati partnerek között. Az előadás a japán kultúra mélyrétegeibe igyekszik betekintést nyújtani, így segítve a keleti ország megértésének elmélyülését.

A te sztorid – drámafoglalkozás


Történetek, sztorik, élmények. Így vagy úgy, de mindannyian szeretjük megosztani, hogy mi történt velünk. Ez a szeminárium egy improvizációs játékokból és storytellingre épülő gyakorlatokból álló foglalkozás, amelynek során saját történeteitekből kiindulva hozunk létre színházi eszközöket használó jeleneteket.

A frontális oktatás alternatívája


Szerinted is már kicsit idejétmúlt módszerekkel tanítanak a legtöbb iskolában? Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy egy ókori város híres könyvtárában már olyan eszközöket használtak, amikhez a mai “modern”, tanulásközpontú oktatási modellek is visszanyúlnak? Ha kíváncsi vagy arra, hogy mi az a 4 készség, amivel minden 21. századi végzősnek rendelkeznie kellene, és hogy ez hogyan függ össze az iskolai könyvtárral, akkor szeretettel várlak az előadásomon.

Elsősegély gyorstalpaló

Mit tennél, ha valaki eltöri a karját? Mi történik akkor, amikor valaki pánikrohamot kap? Hogyan kell ellátni egy vérzést? Rengeteg olyan eset, amivel akár a hétköznapokban is találkozhatsz, és olyan szituációk, amikben lehet, hogy neked kell segítséget nyújtani. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattok választ, és egyben meg is tanulhatjátok mi a teendő ezekben esetekben az elsősegély szemináriumunkon, ahol nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tudást is elsajátíthattok, és ki is próbálhatjátok a tanultakat.

Szívboncolás

A sertésszív nagyban hasonlít az emberére. A szeminárium elején lesz egy rövid elméleti áttekintés a humán szív-érrendszer anatómiájáról, élettanáról. Ezután "belevágunk" a gyakorlatba; bemutatjuk, hogyan kell egy szívet felboncolni, ezen megtekintjük a szemmel vizsgálható képleteket, majd teret adunk a lelkes hallgatóknak, hogy sajátkezűleg kipróbálják a boncolást. Szerencsés esetben a gyakorlat végén egy-két egyéb szervvel is megismerkedhetünk.

Természetes gyógymódok - boszorkányság az ajurvéda?

Vajon a misztikusnak tűnő gyógyászati formák mögött egész egyszerű gyógynövény ismeret lapul, vagy ennél azért többet tudtak "az élet tudományának" is hívott ajurvédával foglalkozó gyógyítók?
A mai rohanó világba beleférhetnek olyan természetes gyógymódok, mint a mozgásterápia, klímaterápia vagy fényterápia?
Milyen mértékben igazolt a gyógynövények gyógyító hatása?
Minden kérdésre választ kaphattok, ha meghallgatjátok az előadásom!
Garantáltan izgalmas 45 perc lesz!

Platform Revolution

A platform modell a mai legnagyobb, leggyorsabban növekvő és úttörő vállalatok sikerének alapja a Google-től, az Amazon-on, a Microsoft-on az Uber-en és az Airbnb-n át egészen az eBay-ig. A platformok ráadásul számos más gazdasági és társadalmi színteret kezdenek átalakítani, mint például az egészségügyet, az oktatást és a kormányzást is. Az előadás során arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan lehet felépíteni egy sikeres platform alapú vállalatot és milyen nehézségekkel kellett ezen az úton megküzdenie a Paypalnak, a Revolutnak vagy akár a TikTok-nak.

Egészség-gazdaságtani alapozó – Mibe kerül az egészség?

Az egészségügyre gondolva sokszor orvosokra, nővérekre, mentősökre, további egészségügyi dolgozókra asszociálunk. Mégis, amikor a szektor jó tulajdonságai vagy éppen hiányosságai jutnak eszünkbe, az állami vagy gazdasági szereplők, politikusok is bekerülnek a képletbe. Ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a szektorbeli, az állami és a gazdasági szereplők közös munkájára van szükség. Hogyan készülnek az egészségpolitikák? Kik és milyen döntéseket hoznak ehhez? A szeminárium résztvevői betekintést nyerhetnek az egészség-gazdaságtan néhány részletébe, a háttérben történő döntéshozatalra.

Vajon lesz-e TV paprika az asztalon?

Az elkövetkezendő tíz évben érik el a nyugdíjkorhatárt azon családi vállalkozások vezetői, akik a rendszerváltást követően alapították vállalkozásukat. Gazdasági szempontból igen jelentékeny szerepet töltenek be, hiszen nem csak az arányuk, hanem a GDP-ből való részesedésük is 70% környékén van az EU-ban, viszont 30-35%-uk még a fejlett gazdaságokban sem éli túl a generációváltást. Mi a helyzet Magyarországon? Mit jelent ez a mezőgazdaságra nézve?

Honnan van az államnak pénze?

Biztos mindannyian láttatok már mémeket arról, hogy milyen jól megtanuljuk középiskolában a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de amikor az iskolapadból kilépve meghalljuk az „adó” szót, legszívesebben sírva elszaladnánk. Az előadáson az ezzel kapcsolatos félelmeket is eloszlatjuk: szó lesz az állami bevételek, és elsősorban az adók rendszeréről, arról, hogy mire és hogyan költheti az állam a pénzét, miért és hogyan fizetünk adót, mi az az adóbevallás, illetve, hogy hogyan lesz (a remények szerint) több baba egy adópolitikai döntés következtében.

Te is lehetsz honatya!

A szemináriumon egy mintaparlamentet alakítunk, majd néhány felkínált téma közül kiválaszthatjátok a titeket leginkább foglalkoztató kérdést. Ezt követően egy ehhez kapcsolódó törvényjavaslatot megvitatva megismerhetitek az Országgyűlés, elsősorban a törvényhozási eljárás működésének alapjait. Ha szeretnéd kicsit jobban érteni, hogy mi történik az Országházban, esetleg kipróbálnád magad képviselőként, akkor itt a helyed!

Egyetemi modellváltások jogászi szemmel

Az elmúlt időszakban számos fórumon tájékozódhattunk arról, hogy az ország több egyeteme is modellváltáson megy keresztül: alapítványi fenntartásba kerül. A kérdés politikai oldaláról, az ilyen jellegű motivációk latolgatásáról sokat olvashattunk, azonban kevesen beszélnek arról, jogi szempontból hogyan megy végbe egy ilyen intézkedés megvalósítása. Az előadáson áttekintjük, hogyan működtek korábban ezek az intézmények, hogyan néz ki egy hagyományos fenntartói struktúra, illetve hogy milyen jogi eszközökkel, módszerekkel valósul meg egy ilyen modellváltás és azoknak mik lehetnek a következményei.

Az építészet alappillére: a térbeli gondolkodás

Az építészet lényegében a tér és ember kapcsolatának tudománya. A rövid interaktív előadás során megosztom az eddig tapasztalataimat arról, hogy mi is az az építészet, miért fontos a térbeli gondolkodás és milyen építészhallgatónak lenni. A szeminárium nagyobb részében pedig makettépítés/koncepció kitalálás/befotózás lesz a 3 fős csapatok feladata, ahol különböző technikákat és anyagokat fogtok megismerni. Végül pedig átbeszéljük az elkészült makettek koncepcióját. Jó móka lesz, úgyhogy gyertek!

Augmented Creative Writing - Írástámogatás Mesterséges Intelligenciával

Volt már, hogy írnod kellett volna valamit, de nem jutott eszedbe semmi? Összefoglalót kellene készítened egy témából, de nincs időd elolvasni a szakirodalmat? Már kiadtad a 10 kötetes életművedet, de azért jó lenne évi 1-2 verssel jóllakatni a rajongókat? A mesterséges intelligencia neked is segítséget nyújthat!

Mi végre szenvedünk? Avagy mit miért tanítanak a középiskolás matematikában?


Mindannyian voltunk gimisek, és mindannyian máshogy kötődünk a matekhoz. Vannak, akik csak kapkodják a fejüket az órán, hogy hogy hordhatnak össze ennyi felesleges sületlenséget, mint a Pitagorasz-tétel és a másodfokú egyenlet megoldóképlete. Mások meg annyira szeretik a matekot, és annyira bíznak a saját képességeikben, hogy még a matematika várát is ledöntenék kreatív megoldásuk védelmében. Ez az előadás mindkét társaságnak szól. A célom az, hogy mutassak nektek minél több alkalmazást minél több szakterületen a középiskolában megismert témakörökből, ezzel is inspirálva titeket az alapok helyes elsajátítására. Remélhetőleg így kevésbé lesz frusztráló és érthetetlen a néhol túlságosan absztrakt és száraz elmélet, és létjogosultságot nyer életetekben a logaritmus, a normálvektor és a deriválás. Az előadás végén pár tanácsot is megosztanék veletek arról, hogy mégis hogyan érdemes meghódítani a matematika várát és milyen kincseket lehet ott találni.

Titkok, TikTok és Tinder - Avagy hogyan kapitalizáld az emberi kíváncsiságot, agyműködést és addikciót?


Generációnk legnépszerűbb alkalmazásain keresztül vizsgáljuk meg a figyelem, a koncentráció, a hormonok és az egyéb, főként pszichológiai folyamatok olyan összefonódását, mely nem csupán saját életünkre, de kapcsolataink által másokéra is kihatással van. Tényleg károsak ezek az alkalmazások, vagy csak mi nem használjuk megfelelően? Találjuk meg együtt az arany középutat!

Hogyan aludjunk jól?


Az alvás nagyon fontos szerepet tölt be életünkben, hiszen miközben alszunk, a szervezetünk regenerálódik és “megtisztul” a következő napra. Ha nem alszunk jól, azzal nem csak a szervezetünkben teszünk kárt, hanem közvetetten a társas kapcsolatainkban is. A kialvatlanság jele, hogy reggelente nagyon nehezen ébredünk, és meglepő módon az is, ha szükségünk van ébresztőórára.
Az előadásban megtudhatod, hogy hogyan működik az ultradián ciklus, és hogyan segít ennek a ciklusnak az ismerete abban, hogy jobb alvók legyünk. Megismerkedünk az alvás szakaszaival és az erre építő alvási algoritmussal is, ami egy elalvást segítő módszer.

"Lélekvándorlás" - körbevezetés a pszichológia térképén


Pontosan mi jut eszedbe a lélektanról? Tudtad, hogy nem minden pszichológusnak egy kanapé a munkaeszköze? Egyáltalán hányféle pszichológus létezik?
Ha kíváncsi vagy, hogy pontosan milyen tantárgyak vannak a pszichológia szakon, hogyan épül fel egy hallgató órarendje, és egyáltalán mikortól nevezheti magát az ember pszichológusnak, akkor itt a helyed! Vegyél részt egy rövid utazáson, és találd meg a választ azokra a kérdésekre, hogy miért (nem) lehet gondolatolvasó, aki pszichológiát tanul, hogyan ismerhetjük meg jobban magunkat és a barátainkat a pszichológia által, illetve milyen alapvető alkalmazási területei vannak a lélektan tudományának. Kevesebb szó Freudról és a terápiáról, annál több a személyiségről, viselkedésről, érzéki csalódásokról, kísérletekről és öntudatról.
Kirándulj egyet velünk a pszichológia csodálatos világába! Ezen az össznépi bevezető szemináriumon a tábor pszichológus hallgatói lesznek a túravezetőid.

Demokráciaszimulátor

Gondolkoztál már azon, hogy milyen lehet egy országot kormányozni? Most végre kipróbálhatod! A Democracy 4 számítógépes játék szimulációjával Magyarország irányítását vehetitek át (2018-ban). Az interaktív duplaszemináriumon csapatokban versengve mutathatjátok meg, hogyan próbálnátok meg erősíteni a gazdaságot, hogyan kezelnétek olyan problémákat, mint a környezetszennyezés vagy a bűnözés, és hogyan fejlesztenétek az egészségügyet és az oktatást. Közben ne feledjétek minden politikus legfőbb célját: megnyerni a következő választást!

Város vs. falu? Budapest vs. vidék? Mennyire befolyásolja a lakhelyünk a véleményünket?

A legnagyobb különbség a falusi, városi és fővárosi lakosok között, hogy egymást mindannyian valamilyen különc, furcsa létformaként látják. "Ilyen is csak Pesten van." "Te nem vagy idevalósi, ugye?" - és még sorolhatnánk a mindenki számára ismerős mondatokat. Az előadásban friss statisztikák alapján megvizsgáljuk, mekkora valójában a különbség az egyes településtípusokon élő magyarok politikai, szociális és egyéb véleményei között. Megválaszoljuk a kérdést: tényleg külön világ város és vidék?

„Azért a víz az úr” – vízdiplomácia-szimuláció

Ki ne hallott volna már a diplomaták sajátos világáról? Egymást érő tárgyalások, bizalmas egyeztetések a nemzetközi színtér legfontosabb döntéshozóival... De azt már annál kevesen tudják, hogy a diplomáciának van egy kevésbé ismert válfaja, ez pedig a vízdiplomácia. A víz pótolhatatlan szerepet tölt be mindannyiunk életében, a határokon átnyúló vizekkel kapcsolatos problémák pedig a nemzetközi együttműködés egy egészen sajátos oldalát teremtik meg. A szeminárium során a résztvevők a tárgyaló felek bőrébe bújhatnak, hogy a szimuláció során maguk oldjanak meg egy fiktív nemzetközi konfliktust.

Geotermikus energia, geotermikus rendszerek

Milyen lehetőséget nyújt a geotermikus energia, lehet-e nyerő kártya az energiaválság elleni harcban mint tiszta energia? Mik a felhasználás különböző módjai? Hogy nyerhetjük ki az energiát, milyen lehetőségek vannak a kitermelés hatásfokának növelésére?

Glükóztranszport

Ha visszagondolok az egyetem elejére, szinte minden tárgyon fehérjékről tanultunk. Hol a működésükről, hol a vizsgálatukról, hol a szerkezetükről. Ez a tudás egy elengedhetetlen alapja a későbbi orvosi tanulmányoknak is, ezért néhány különböző glükóztranszporteren keresztül fogom bemutatni, mi mindenre jók a fehérjék, milyen sokrétű ezeknek a világa. Bevezetőül beszélünk a fehérjék létrejöttéről, funkcióiról egy kis termodinamikával fűszerezve, majd négy szervben megnézzük, hogyan transzportálódik a glükóz (bél, vese, agy, izom), és ezek hogyan függnek össze egymással.