Támogatás

Mindkét szakkollégium céljának tekinti a hátrányos helyzetű tanulók aktív társadalmi részvételének elősegítését és lehetőségeik bővítését, támogatását. Ennek megfelelően Szabadegyetemünkön is lehetőséget biztosítunk, hogy ezen tanulók kedvezményes, 10.000 Ft-os áron részt vehessenek a táborban. Ehhez nem is kell semmi mást tenni, mint a hátrányos helyzetet, annak okát jelezni a jelentkezési lapon, és az azt tanúsító hivatalos […]

Neuropszichológia: Az agy rejtelmei

Az előadás a neuropszichológiába fog bevezetést adni, valamint az agy működésének érdekességeit, és annak károsodása következtében kialakult patológiáit fogja bemutatni. Bővebben ki fogunk térni az alvás kérdéskörére és a megváltozott tudatállapotokra. Mi is az a neuropszichológia? Mi történhet, ha stroke-ot kap az ember? Hogyan lehet a világ bal oldalát figyelmen kívül hagyni? Mi játszódik le […]

Az időbeliség poétikája

Írni annyi, mint betűk emlékezetére bízni a mulandót. Kosztolányi írja, hogy „Ha nem lenne halál, nem lenne művészet sem.” Hogyan dacol az irodalom az elmúlással, és hogyan önthető formába a mulandóság tudata, tapasztalata a szavak segítségével? Milyen jellemző toposzok kísérik az időbeliséget problematizáló szövegeket? A szemináriumon szoros szövegolvasással fogunk a halál, az elmúlás, az öregség, […]

A citromsavciklustól a budapesti nagykörútig

Hálózatok! A tudományok mindegyikében egyre aktuálisabbá válik a hálózatelmélet vívmányainak alkalmazása pl.: társadalomtudományok, informatika, biológia, de elég, ha azt mondom, ezáltal megérthetjük, miért van tömeg a 4-6-on. Én, és sok ismerősöm, középiskolában nem is tanult róla, pedig fontos lenne. Sokkal mélyebbé teszi a megértést és gyakran meg is könnyíti azt. Az előadás elején általános fogalmakról […]