Pályaorientációs nap

A Középiskolások Szabadegyeteme Egyesület nyolc megrendezett pályaorientációs tábor után hagyományteremtő szándékkal új évközi eseményt szervezett 2017. november 10-én, egy napot, melynek fő feladata a pályaválasztás előtt álló fiatalok segítése. Célunk az volt, hogy ne a megszokott egyetemi környezettel és információkkal találkozzanak az érettségi és felvételi előtt álló fiatalok, hanem egy olyan közvetlen, nyitott és jó hangulatú eseményen vegyenek részt, amely igazi segítséget nyújt nekik a pályaválasztásban. Fontosnak tartottuk, hogy a résztvevőknek lehetőségük legyen szervezett keretek között, korban közeli egyetemistáktól partneri hangvételben érdeklődni és tanulni az érettségi után következő évekről.

Egyesületünk a pályaorientációs programokhoz – pl. egyetemi nyílt napokhoz – hasonlóan a résztvevő középiskolás diákok iskolai hiányzását igazolta. Túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket kapó Pályaorientációs napunkon a közel 150 érdeklődő középiskolást a következő standok és programok segítették az információszerzésben:

  1.      Általános felvételi/egyetemi infók
  2.      Egyetemen túli lehetőségek (szakkoli) standja
  3.      Gyakorlati, szimulációs stand
  4.      A munka világa stand
  5.      2 órás önismereti workshop
  6.      Drámapedagógiai tréning

Lemaradtál esetleg róla? Ne aggódj, böngészd többi programunkat, jelentkezz táborainkba!